Szeretettel várják az érdeklődőket a Nyelvtudományi Intézet szeptemberi programjára!
2019. szeptember 5. (csütörtök) 11 óra
Absztrakt: http://www.nytud.hu/program/absz/house20190905.pdf
Szervező: Pragmatika Központ
Helyszín: földszinti előadóterem
A Jelentés és Nyelvhasználat, a Pragmatika Centrum és az SZTE Általános Nyelvészeti Tanszék online folyóirata megjelentette
című tanulmányát.
Tanulmányomban egy produkciós kísérlet eredményeit mutatom be a magyar főnévi mutató névmások exoforikus használatáról. A kísérletben, egy online feleletválasztós tesztben, három tényező – a beszélőtől való relatív távolság (közel/távol), a vizuális közös figyelmi jelenet (megléte/hiánya) és a rámutató gesztus (jelenléte/hiánya a beszélő részéről) – hatását vizsgáltam a főnévi mutató névmások megválasztására. Mindhárom változó befolyásolja a névmások használatát, vagyis az eredmények megerősítik azt a feltevést (vö. Peeters–Azar–Özyürek 2014; Peeters–Özyürek 2016), hogy a főnévi mutató névmások használata nem egy egocentrikus, a beszélőhöz lehorgonyzott folyamat, hanem a beszélő és a hallgató közös interakciójaként jellemezhető, dinamikus tevékenység.
Kulcsszavak: deixis, mutató névmás, exoforikus használat, távolság, közös figyelmi jelenet, rámutató gesztus, kísérletes pragmatika
A Jelentés és Nyelvhasználat, a Pragmatika Centrum és az SZTE Általános Nyelvészeti Tanszék online folyóirata megjelentette
című tanulmányát.
A dolgozat az információ forrását és a tapasztalatból levonható következtetéseket jelölő kifejezések megítélésével, értékelésével foglalkozik a 16–18. századi boszorkányperes tanúvallomásokban, a fő forrás a Történeti magánéleti korpusz. A korszak tanúkihallgatási jegyzőkönyvei nem csak az aktuális tanúk különféle megfigyeléseit és vélekedéseit tartalmazhatják: a hatóság végezhetett újraértékelést, előtérbe helyezve a bizonyítást, a bizonyítékokat. Az értékelési folyamatot jóváhagyás és átfogalmazás egyaránt követhette, így kérdés, hogy mennyire egységesek az egyes források a bizonyítást tekintve, előtérbe kerül-e bennük a meggyőződés, az elfogultság a közösség vagy a hatóság részéről. A vizsgálat fő célja a forrásokból feltárt diskurzusstratégiák összehasonlító elemzése a jogi és társadalmi-kulturális kontextus bevonásával. A dolgozat módszertani problémákra is kitér, szembesítve a korpuszadatokat egy korábbi, formális jellegű leírással a boszorkányperes tanúvallomásokról.
Kulcsszavak: pragmatika, evidencialitás, boszorkányperes tanúvallomás, történeti korpusz, szövegközpontú elemzés
A Jelentés és Nyelvhasználat, a Pragmatika Centrum és az SZTE Általános Nyelvészeti Tanszék online folyóirata megjelentette
című tanulmányát.
A hatókör-értelmezésre vonatkozó klasszikus generatív nézet szerint egy kvantor logikai hatóköre nem terjedhet túl azon a finit tagmondaton, amelyben az adott kvantor áll (azaz: nem vehet fel extra tág hatókört). Egyes, empirikusan ezidáig nem kellően megerősített feltételezések szerint azonban létezik egy kivételes, vonzat szerepű kötőmódú tagmondatot tartalmazó szerkezettípus, amely megengedi a benne szereplő univerzális kvantor számára az extra tág hatóköri olvasatot. Wurmbrand (2013; 2018) szintaktikai magyarázata szerint emiatt a kvantorhatókörre vonatkozó klasszikus, finit tagmondati lokalitási korlátot gyengíteni szükséges, míg Farkas–Giannakidou (1996) jelentéstani magyarázata azt állítja, hogy a kivételes hatóköri olvasat jelentéstani újraelemzésnek köszönhető.
Tanulmányunkban a jelenséget magyar anyanyelvű felnőtt beszélők ítéletei alapján vizsgáljuk. Kimutatjuk, hogy az extra tág hatóköri értelmezés (1) valóban elérhető a kritikus mondattípusban, de (2) hasonlóképpen elérhető egy a kritikustól minimálisan eltérő olyan mondattípusban is, melyre magyarázatként csak a jelentéstani újraelemzés terjeszthető ki, míg a szintaktikai lokalitási korlát gyengítése nem. Ez alapján a vizsgált extra tág hatóköri olvasatnak a jelentéstani újraelemzésen alapuló magyarázata mellett, és a kvantorhatókör klasszikus, finit tagmondat alapú szintaktikai lokalitási megszorításának a feladása ellen érvelünk.
Kulcsszavak: logikai hatókör, kvantor, kvantoremelés, szintaktikai lokalitás, jelentéstani újraelemzés, kísérletes mondattan, magyar nyelv
A Jelentés és Nyelvhasználat, a Pragmatika Centrum és az SZTE Általános Nyelvészeti Tanszék online folyóirata megjelentette
című tanulmányát.
Vizsgálatunkban sikerült a szóbeliségben leggyakoribb, szélsőségesen multifunkcionális magyar diskurzusjelölőnek, a hát-nak öt, páronként szignifikánsan eltérő prozódiai jellemzőkkel bíró változatát elkülöníteni. Egészen pontosan a következő prozódiai jellemzők [l, l', p] hármasáról van szó, ahol l a hát hangsor kiejtésének hosszát jelöli, p az eközben változó alapfrekvencia-értékekből adódó dallamosságot, l' pedig a hát-ot követő szünet hosszát. Eredményeink nem állnak ellentétben a Dér és Markó szerzőpároséival (Dér–Markó 2017), akik alapvetően fordulópozíciók szerint különítenek el funkciókat, míg a mi legfőbb állításunk az, hogy csak fordulókezdő mondatéli hát-funkcióból szignifikánsan elkülöníthető négy-, sőt tulajdonképpen ötféle: a „határozott”, a „bizonytalan”, az „aggodalmas” és kétféle „incselkedő”; tárgyalunk továbbá egy mondatzáró „nyomatékosító” hát-ot is. Az által, hogy Dér és Markó ezeket el nem különítetten értékelte statisztikailag, semlegesíthette a különbségeiket. A mi elsődleges célunk viszont éppen e különbségekkel volt kapcsolatos: azt kívántuk kísérletesen igazolni, hogy a fordulókezdő hát az Alberti (2016) által felvetett szemaforszerű viselkedést mutatja.
Kulcsszavak: diskurzusjelölő, diskurzusreprezentáció, formális pragmaszemantika, prozódiai jellemzők
